20. Fejezet

Halihó! Itt a következő fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket, jobban, mint az előző. Örülnék, ha mondjuk hagynátok egy kicsi jelet magatok után, mondjuk egy kommentet vagy egy pipát. :)
Jó olvasást!! xx.

Lanánál még mindig az orvosok "tevékenykedtek", ennek köszönhetően nem tudtam hozzá bemenni. A várótermi székek egyikében foglaltam helyet, viszonylag kényelmesen elhelyezkedtem, pár perc néma csend után, a készülőben lévő dalunk ritmusát kezdtem halkan dobolni a combomon. Még ez sem tudta elterelni a figyelmemet Lanáról.
A zsebem legmélyebb részeiből előkotortam a levelet. Kicsit megviselt volt szegényke, gyűrődések borították az egész felületét, a szélén egy elkenődött vérfolt is díszelgett. Újra és újra végigolvastam, legszívesebben ordítoznék, de ez egy korházi váró, inkább kultúrált zokogásba kezdtem.
Egyre jobban zavart, hogy Lanus azt írta "sok boldogságot", jelen pillanatban, nem akarok boldog lenni, főleg nem Eleanorral, Nélküle.
Arcomon egy kósza könnycsepp folyt végig, inkább lehajtottam a fejem, szégyenemben legszívesebben elsüllyednék, hisz minden Miattam történt. Miattam. Jobban szemügyre vettem a járólapok mintázatát, amit dizájnos helyett gusztustalannak tartottam.
Két magassarkú tipegett elém. Fel sem néztem, elvégre is ki kiváncsi rám, amikor minden miattam van. Egy másik cipő kopogását is hallottam, de azt távolodni.
- Khm.. - köszörülte torkát.
A hangjára hirtelen felkaptam fejem, de előtte gyorsan letöröltem az arcomat borító folyadékot.
- Eleanor. - mondtam meglepettségemben, persze már csak ő hiányzott.
Két lépéssel közelebb került hozzám, majd egy nagy lendületet vett kezeivel. Nagy csattanást éreztem arcomon, ez megadta az utolsó löketet, nem bírtam tovább, mint egy kisgyerek akitől elvették a játékát bömbölni kezdtem. Nem bírtam tovább, érzelmileg. Ez az egész túl sok nekem.
- Te szemétláda. - sziszegte fogai közül
- Tudom. - sütöttem le ismét szemeimet.
Figyelmen kívűl hagyta egyetértésem cifra mondandóját elhadarta, befejezésképp egy "utállak"-kal faképnél hagyott. Per pillanat nem tudott izgatni, sőt semmi sem tudott izgatni, kivéve Lanát.
Rettentően magamba zuhantam. Egyre több kérdés merült fel bennem.
"Vajon honnan tudta meg? Esetleg Kate mondta el neki? Nem biztos, hogy nem."
A falnak döntöttem a fejem és a gondjaimmal álomba merültem.
Álmaimban végre eggyütt lehettem Lanával. Egy repülőn ültünk és valami hülyeségen nevetgéltünk, felbosszantva ezzel a többi utast. Nevetésünket lezárva édes csókban fortunk össze és az egész repülőgép tapsban tört ki. De később kiderült, hogy a taps a pilótának szólt, mert épségben leszált a gép.

*Lana szemszöge*

Az utolsó emlékem az, hogy Louis arca kirajzolódik előttem, majd teljes sötétség. Nem tudom meddig lehettem öntudatlan. Egy kemény 'gödrös' ágyban fekszem, pár ember már kifeküdte előttem. Nem tudom kinyitni a szemeim, nincs elég erőm hozzá, pedig már egy ideje próbálkozom. A karom tele van tűkkel, ami elméleteim szerint, valami csöveket tartott meg. A fejem rettenetesen sajgott. A végtagjaimat nem éreztemm annyira, hogy megtudjam mozdítani. Összegezve elég ramaty állapotban voltam.
Az egyetlen jó dolog, hogy egy édes hang időnkén suttog nekem, mindig bocsánatot kér mindenért. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el a menyországot, sokkal kényelmesebbnek és vidámabbnak.

Ajtócsapódás riasztott fel emlékeim tengere közül.
Halk dobogással mellém lépkedtek. Nem tudom pontosan hányan lehettek.
- Még így is gyönyörű. - állapította meg egy rekedtes férfihang. Nagyon ismerős volt a hangja, de túlságosan régen hallottam már, hogy megtudjam mondani kié.
- Mindenhogyan szép. Csak kár, hogy egy csődtömeg vagyok és mindent elbasztam. - a sírás határán állt. Legszívesebben kiabáltam volna, hogy ne sírjon, nem csődtömeg, de akárhányszor is próbáltam ajkaimat formálni, meg sem mozdult, semmilyen hangot nem sikerült kiadnom. Végig kellett hallgatnom, ahogy szép lassan megvigasztalják.
Legalább egy óráig benntvoltak nálam, valami Lanáról meséltek. Azt hiszem én vagyok Lana, hiszen, amiket meséltek, mindre emlékszem, velem mind megtörtént.
- Lou, mennünk kell. - szakította meg az ír akcentusú a szoba csendjét.
- Én még maradok. - válaszolt
- Okés, szia - viszhangzott négy másik ember szájából.
Halkan kisettenkedtek a szobából, ajtócsapódással jelezve, már nincsenek itt.
Egy erős kéz óvatosan arrébb tolt az ágyon. Rugónyikorgással bemélyedt mellettem az ágy, lassan befészkelte magát mellém, magunkra húzta a takarót. Maga felé fordított, átkarolt, nagy kezével köröket rajzolgatott hátamra.
Heves reakciót váltott ki belőlem, lélegzetvételeim felgyorsultak, szivem is zakatolni kezdett. A köröcskék helye libabőrösen izzott. Lehet, hogy még az arcom is kipirult.
- Lana? - úgy tűnik ő is észrevette reakciómat közelsége hatására.
Anyira akartam, csak egy kis szócskát kicsikarni magamból, de megmozdulni sem bírtam, nemhogy beszélni.
- Lana, egyet ne felejts el. Tudod akárhányszor letagadhatom neked, hogy nem szeretlek, de tudnod kell, ezt akárhányszor mondom is, hazudok. Mindennél jobban szeretlek. Bármit megteszek, csak kelj már fel. - hangjából kihallottam a tiszta őszinteséget.
Szívem, ha lehetséges még gyorsabban vert.
"Én is szeretlek!" - kiabáltam, de sajna ez csak magamban ment.
Nem tudom hogyan, de egy halvány mosolyt eleresztettem.
- Szeretlek. - meleg lehellete csikizte nyakamat, közelebbhajolt, majd lágy csókot nyomott a számra.
Sajnos viszonozni nem voltam képes.
Lassan elváltak ajkaink.
- Szeretlek. - suttogtam
Belül őrjöngtem örömömben, végre meg tudtam szólalni.
Levegővétele felgyorsult, megcirógatta a hajam, majd fészkelődni kezdett. Az ágy már nem süppedt be mellettem. Léptei egyre halkabban hallatszódtak.
Vajon, mit csináltam, hogy így itthagyott?
- Felébredt? - kérdezdte egy nyájas férfihang, az orvosom. Amikor vizsgálatokon volt bent nálam, mindig mesélni szokott. Megtudtam, hogy Kevinnek hívják és félig magyar. Sokat mesélt a családjáról. Hihetetlen mennyit tud mesélni fél óra alatt.
- Azt hiszem igen. Szeretlek. Mármint ezt mondta.
Mély öblös nevetés hagyta el a dokit.

Lassan kinyitottam a szemem. Vakító világosság fogadott, muszály volt visszacsuknom a szemem. Annyira vágytam már az otthonomra, a puha ágyamra, ahol nem feküdt előttem, legalább húsz beteg ember.
- Lana. - Lou kis kezeimet gyengéden szorongatta - Annyira örülök, hogy felébredtél.
Elmosolyodtam. Én is nagyon örültem neki.
Szemeim kezdték megszokni ezt a 'fényes' világot.
- Haza akarok menni. - jelentettem ki - Csípi az orrom a fertőtlenítő szag.
- Hamarosan hazamehet kisasszony. - mosolygott kedvesen a doki
Magunkra hagyott minket Kevin. Tudom nem szép, hogy tegezem, de magamban úgy könyveltem el, hogy Kevin és erre a kis időre nekem Kevin is marad.
- Lana, én - kezdte, de az ajtó kivágódása félbeszakította.

19. Fejezet

Itt is lennék a folytatással, remélem tetszeni fog. Örülnék pár kominak, jöhet hideg-meleg.
Jó olvasást!! xx.

*Louis szemszöge*

Egyenesen hazarohantam Lanától.
Nem értettem, miért csináltam ezt, hiszen ez nem én vagyok. Mindössze, csak féltékeny vagyok, erre a Jared gyerekre, egyszerűen összetört, ahogy Lanus Eleanornak áradozott Jaredről.
Egyáltalán, hogy tudtam szemrebbenés nélkül egy ekkora hazugságot a fejéhez vágni? Én szeretem Lanát, ez nekem amolyan szerelem első látásra dolog.
Idegesen járkáltam nappalimban, egyre csak jártam a köröket. Tekintetem megakadt Eleanorral közös képemen, hosszú léptekkel odasiettem, kezembe vettem, pár pillanatig néztem El tökéletes vonásait, majd erőből földhözvágtam a kis keretes képecskét. Hatalmas csattanással földet ért, hatalmas karcolást okozva a sötétbarna parkettának, az üvegszilánkok össze vissza szaladgáltak a földön.
Nem érdemlek meg senkit, egy szemét állat vagyok.
Úgy döntöttem lefekszem, hátha ez csak egy rossz álom.
Fészkelődtem, forgolódtam, újra és újra átrendeztem ágyneműm, de nem bírtam elaludni. Narancssárgás fények, kezdtek beszűrődni az ablakon, hajnalodott.
Feltornáztam magam törökülésbe, részletesebben szemügyre vettem a pókhálót a sarokban.
- Hogy lehetsz ekkora hülye? Ahelyett, hogy itt ülsz, esetleg bocsánatot is kérhetnél. - suttogta egy belső hangocska.
Komolyan kezdek becsavarodni.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nappaliba siettem, egy rakat rajongói levél volt, amit már elolvastam, a következő adag a postaláda mellett várakozik. Ettől talán elkalandozok és felvidít egy kicsit. Felvettem a postaláda melletti zsákszerűséget, amiben a rajongói leveleim pihentek. Kivettem a postaládából is ott csak pár levél foglalt helyet.
Az elsőt kinyitottam, valami Sasha írta, hangosan olvasni kezdtem, közben befelésétáltam.
- Kedves Louis! Meg szeretném neked köszönni, hogy megváltoztattátok... Bla bla bla.. Nem ez a legnagyobb bajom. - mérgesen kiejtettem kezemből a levelet. Szépen leszállingózott a földre.
A kanapén kényelmesen elhelyezkedtem, kinyitottam a következőt, rózsaszín papírra volt írva, bele sem olvastam, csak félre tettem, ugyanígy cselekedtem a következő levelekkel is, de megakadt a szemem egy hófehér címezetlen borítékon. Furdalta az oldalam, vajon mi lehet benne. Elngedtem a csábításnak, kinyitottam a levelet. Kétszer is végig kellett olvasnom, mire felfogtam ez mit is akar jelenteni.

Louis. Sajnálom. Legjobban azt szégyellem, hogy megvoltam győződve arról hogy szeretsz, tudod még mindig azzal nyugtatom magam, nem gondoltad komolyan. Azt várom, mikor esel be az ajtón kisfiúsan vigyorogva és közlöd, csak vicceltél. De nem teszed.
Azt sajnálom legjobban, hogy a világon vagyok, megnyugtatlak, ez nem lesz így sokáig, bizonyára mikor te ezt olvasod én már nem leszek.
Meg szeretném köszönni azt a sok szép emléket, amit tőled kaptam. De egy valamit ne felejts el, én szeretlek és mindig is szeretni foglak!
Szeresd Eleanort, vigyázz rá, nehogy elveszítsd. Sok boldogságot!
Szeretlek. Lana xx.

Könnyeim patakként keztek áradni, ököllel egy óriásit csaptam a bőruzatba, szegény kanapé.
Gyorsan magamra kaptam a cipőm, nem törődve semmivel, tárva nyitva hagytam mindent, majd őrült tempóra kapcsolva futásnak eredtem Lana háza felé.
Leírhatatlan dolgok cikáztak fejemben. Nem hiszem el, életem legfontosabb személye öngyilkos lenne, értem? De én ezt nem akarom, csak a karjaimban érezni.
Térdeim meg-megremegtek futás közben, eszembe jutott, miért nem kocsival jöttem.
Abba bele sem gondoltam mi fog rám várni ott, Lana azt írta mire olvasom ő már nem lesz, lehetetlen, el sem tudom képzelni, nem halhat meg, abba én belehalnék.
Mire számítsak ha odaérek?
Nem kellett sokat gondolkoznom a lehetőségeken. Befordultam a sarkon és ha lehet még őrültebb tempóban kezdtem futni. A szívem őrületes tempóban kalapált, de nem tudtam eldönteni a futásnak köszönhetem vagy az izgalomnak.
Már láttam is uticélomat, a házba mindenhol égett a villany, az ajtóhoz trappoltam, de zárva volt. Jobb ötlet híján, fogtam egy nagy követ a díszkertből. Megfeszítettem izmaim, amilyen erősen csak lehetett az ablaknak csaptam. Az ablak hatalmas csörömpöléssel betört, gyorsan bemásztam rajta. Adrenalin szintem az egekbe emelkedett. Izmaim feszültek, a szívem kalapált, forró bőrömön, pedig friss verejték csillogott. Sorba az összes szobába benyitottam, sehol semmi.
- Lana! - kiabáltam kétségbeesetten, többször is megismételtem, de semmi válasz.
Az emeleten is bejártam a szobákat, Lana szobájában sem volt.
Halk suttogásra lettem figyelmes.
- Szeretlek Louis. - suttogta elhaló hangon Lana
Egy hangos koppanást hallottam,amit egy halk felszisszenés követett. A hang irányába kezdtem futni, a fürdőbe. A látványba bele facsarodott a szívem. Lana a földön feküdt, egy hatalmas vértócsa terült el alatta, vágások a kezén, a földön az ÉN borotvám hevert véresen.
Egy pillanatig sem tétlenkedtem, a földre rogyva rázogattam Lanát, hallottam halk légzését. Ebben a pillanatban hálát adtam az istennek. Előkotortam telefonom, nyomkodni kezdtem, kezem véres foltokat hagyott a kijelzőn, fülemhez emeltem. Elmondtam a mentősöknek mi történt, lediktáltam a címet, majd gyorsan letettem. Telefonommal mit sem törődve az egyik sarokba vágtam.
- Lana, hallasz engem? - hangom remegett, borzalmasan sírtam. Nem éreztem cikinek, hogy sírok, most életem szerelméről van szó, nem pazarolhatom arra az időmet, hogy ezen gondolkozom - figyelmeztettem magam.
Lana szőkésbarnás haját simogattam.
- Nem hagyhatsz itt Szerelmem. - suttogtam folytott hangon - Lana, én szeretlek, nem hagyhatsz itt. - élettelen kis kezeit a tenyerembe kaptam, majd szívemhez szorítottam - Hallod ezt? Ez csak érted dobog.
Lehunytam a szemem, csak vártam. Ajkaimat övére tapasztottam, hátha valamilyen reakciót kiválthatok belőle, de semmi.
Előhalásztam zsebeimből az összes zsepit amit rejtett, Lana sebeihez szorítottam, elállítva a vérzést.
Lentről hangos zajokat hallottam, a mentősök.
- Kérem Uram, áljon félre had lássuk el! - utasított az egyik mentős.
Abban a pillanatban teljesítettem kérését.
Szörnyű volt végignézni, ahogy Lanust a hordágyra teszik és lerohannak vele a mentőautóba. Szó nélkül követtem őket, könyörgő tekintettel meredtem a mentőorvosra.
- Ön is jöhet.
- Köszönöm. - egy icipicit jobban éreztem magam, most legalább biztos kezek közt van.
Az út alatt ellátták Lanát, vérátömlesztésre volt szügsége, de a mentőautóban nem volt nullás vér, zacskózva. Azonnal felajánlottam, majd én adok neki.
Félrenéztem, éreztem ahogy a tű belefurődik a bőrömbe. Kemény arccal bámultam ki a fejemből, a fájdalom legkisebb jelét sem mutatva. Gyorsan levették a vért és már ment is Lanába. Bevallom egy kicsit gyomorforgató látvány volt.
Halk fékezéssel, megállt az autó, ajtajai azonnal kivágódtak, Lanát kiemelték a mentőből. Futólépésben kellett rohannom a hordágyat toló orvosok után.
Lana az intenzíven kötött ki, pedig semmi mást nem csinált, csak én mindent tönkretettem. Ha Lana véletlenül nem élné túl, bele sem merek gondolni mi történne velem, azt hiszem utána mennék, hogy együtt megoldjuk a problémát, a túlvilágon.
A kis kórházi váróban idegesen sétáltam, fejemet fogva, egy kedves kis nővérke közeledett, melleit látványosan kipakolta, de jelen pillanatban nem igazán tudott izgatni.
- Szia! - vigyorgott szélesen
- Helló. - mondtam érzelemmenteses hangon, gesztusát nem voltam képes viszonozni.
- Megkérdezhetem mi a gond?
Hangosan kifúlytam a levegőt, kedvességével kezdett kibillenteni higgadtságomból.
- A barátnőm van bennt. - adtam a tömör választ.
- Nyugodjon meg, már stabilizálták az állapotát.
Szemeim megteltek könnyekel, de ezúttal az öröm könnyei voltak.
- Köszönöm. - suttogtam, a nővérhez indultam, majd szívből megöleltem.

5. Díjam!! *-*

Köszönöm a díjat Vanda LoveYa-nak

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Tegyél fel 11 kérdést.
4. Küldd tovább 11 embernek.

11. Dolog rólam:
- Balkezes vagyok
- Egy iciri picirit várom már a sulit, de csak a barátaim miatt.
- vannak nagyon perverz napjaim, ilyen a mai is.
- Utálom azokat az embereket akik nyomoznak utánam.
- meg akarom nézni a TIU-t moziban.
- nagyon válogatós vagyok a kaja terén.
- álmos vagyok
- remélhetőleg megérem a magyarországi 1D koncertet.
- Ha már megértem, akkor el is megyek
- kék szemem van
- félek a heti öt tesitől

Válaszok:
1. Miért kezdtél el írni?
Nagyon sok fanficet olvastam és be akartam bizonyítani, én is képes vagyok ilyeneket írni.
2. Kedvenc 1D tagod?
Louis.
3. Példaképed?
Demi Lovato és Eleanor Calder.
4. Igazi neved?
Menyhárt Ildikó
5. Hány éves vagy?
14, de októberben betöltöm a 15-öt.
6. Mióta vagy büszke Directioner?
Hát, őszintén megmondom, nem számolom. De kb. azóta amikor megjelent a WMYB klippje. De már az Xfactorban is tetszettek. :)

Kérdések:
1. Szereted a meséket?
2. Mit gondolsz Sophiáról (Liam barátnője) ?
3. Kedvenc állatod?
4. Miért kezdtél el írni?
5. Ez után a blog után tervezel következőt?
6. Mi az a dolog ami nélkül nem tudnál élni?
7. Ha csinálnának rólad egy önéletrajzi finlmet, ki játszana téget?
8. Ha lehetne dolgoznál bálnahangszinkronizálóként? #bocsihülyevagyok
9. Kedvenc időtöltésed?
10. Ha az emberek szomorúak körülötted, akkor felvídítod őket, ha igen hogyan?
11. Melyik számot hallgattad utoljára?

Akiknek küldöm(sorry, de nem 11):

Mask
The Change not always good
Dark turns to light