17.fejezet

Itt is a 17. Fejezet, nem fűznék hozzá semmit.
Jó olvasást!! xx.
Az egész hetem Louis-val töltöttem. Egyre jobban piszkált a tény, hogy én csak a második vagyok Louis-nál, hiszen El-t vállalja fel nyilvánosan.
Ma be kellett mennem egy fotózásra. Írtam egy cetlit az alvó Louis-nak, hogy elmentem egy fotózásra. Kimentem a garázsba, szép lassan kihajtottam az új BMW-mel a főútra és a fotóstúdió felé vettem az irányt. Még mindig nem szoktam meg az angol közlekedési rendszert. A 'rossz' oldalon kellett mennem, pedig nálunk Magyarországon jobb oldalon kell menni, itt minden fordítva van, bevallom ez néha összezavar.
A főnököm szerint ez lesz az eddigi pályafutásom legjobb fotózása, még egy meglepetés is vár ott. Egyre jobban furdalta az oldalam a kíváncsiság. Lehajtottam a parkolóba, kiválasztottam egy szimpatikus helyet, leállítottam a motort. Szép lassan eltipegtem a bejáratig.
- Jó reggelt - köszöntöttem kedvesen a recepciónál ülő nőt. - Lana Smith vagyok, a fotózásra jöttem.
- Második emelet, negyedik ajtó - közölte hidegen, fel sem nézett papírjai közül.
Sértőnek találtam viselkedését, rá se nézve végigsétáltam a liftig, elszomorodva néztem a "javítási munkálatok alatt" táblát. Lépcsőn kellett vonszolnom magam két teljes emeletet, nem mintha olyan megerőltető lett volna.
Épp időben érkeztem, egy székbe nyomtak és nekiestek megcsinálni a hajam. A sminkemmel hamar készen lettek, természetes sminket kaptam.

 A vakuk már nagyban villogtak amire elkészültem. Egy kreol bőrű, nagyon helyes, kigyúrt, fekete hajú, rabul ejtő barna szemekkel rendelkező férfi állt, a vakuk villogásai gyűrűjében  Úgy összességében egzotikus látványt nyújtott. Éppen végeztek azokkal a képekkel amelyikeken egyedül szerepel, kis szünet következett.
- Szia, Jared vagyok. - sétált felém vigyorogva, kivillantva vakítóan fehér fogait. - Te pedig biztosan Lana.
- Ho-honnan tu-tudod? - dadogtam zavaromban, régen jöttem ennyire zavarba, szerencse a 'vakolatnak' annyira, ismétlem annyira nem látszik a paradicsomhoz hasonlító színem.
Még szélesebben vigyorgott.
Próbáltam egyenletesebben lélegezni, lelassítva vadul dübörgő szívem dobogását.
- Folytatjuk. Lana, Jared álljatok ide. - mutogatott a fotós - Jared, te hátulról átkarolod Lanust.
Jared csendben teljesítette. Minden érintése után forrón izzó foltok maradtak.
- Lana, emelt meg egy kicsit az állad. Jared, lejjebb a vállad.
Ki nem állhatom ezt a fotóst, össze vissza ugráltat mindenkit, de viszont ő az egyik legjobb a szakmában.
A szünetekben kicsit jobban összeismerkedtem Jareddel, már nem voltan annyira zavarban a jelenlététől. Megtudtam, hogy eredetileg török származású, de egy ideje itt él Londonban. Megkérdeztem tőle, hogy ha már török, akkor tényleg lehet-e neki egyszerre több felesége, erre csak annyit mondott, hogy ő nem mohamedán vallású, tehát nem, sikeresen beégettem magam előtte.
- Szia, hazaértem! - kiabáltam, ahogy beléptem a házba.
- Szia édes - odajött, az ajtónak döntött és lágyan megcsókolt. Percekkel később a telefonom csörgése zavart meg. Eleanor neve villogott a kijelzőn.
Louis zavartan nézett, gyorsan kiszaladtam a hátsókertbe, leültem a medence mellé.
- Helló.
- Szia - sikkantott a túloldalról. - Nem unatkozol?
- Nem. Képzeld ma volt egy közös fotózásom egy sráccal, Jarednek hívják, fekete haja van és eszméletlenül jól néz ki.
- De jó. Azt hiszem ismerem őt. Hajrá szedd fel.
- Mindent megteszek ennek érdekében - vigyorogtam.
Pár másodpercnyi csend telepedett le közénk, de El hamar megszakította.
- Lana, Kate beszélni szeretne veled, adom. Szia. - átnyújtotta barátnőmnek a készüléket - Szia Lanuskám. - szólt bele vidáman
- Nemár - egy szemforgatással dicsértem becenevemet, utálom amikor így szólit. - Én is üdvözöllek Katalinka.
Szinte láttam magam előtt, ahogy elfintorodik magyarul ejtett neve hallatán.
Neki is elmeséltem, inkább áradoztam Jaredről. Nem is értettem mi ütött belém, hiszen én Louist szeretem, ez biztosan csak egy fellángolás szerűség, de ebben a pillanatban mindent megtennék azért, hogy csak itt legyen mellettem. Kate-nek ezt a Louis-ügyemet is elmeséltem, mire közölte, hogy ekkora hülyével, mint én még nem találkozott. Az után újra Jared volt a téma, újabb áradozásom közepedte egy hang zavart meg.
- Khm... - megfordultam, annyira meglepődtem, hogy kicsúszott a telefon a kezemből miközben megfordultam és amekkora szerencsém van egyenest a medencébe pottyant. - Ki az a Jared? - fújtatott
Nem válaszoltam, a csempét kezdtem komolyabban szemügyre venni, felfedeztem benne egy kicsi kék csillogást, közben végig azon rágódtam, hogy lehettem akkora hülye, hogy akkor áradozom Jaredről, amikor itt van Louis is, ráadásul ő a 'titkos' barátom, vagy valami ilyesmi. Húha, most mi lesz?
Léptek hangját hallottam kopogni egyre közelebb és közelebb. Két láb megállt előttem, még mindig nem néztem fel. Lassan leereszkedett hozzám, ujjait az állam alá csúsztatta, majd kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.
- Még egyszer megkérdezem - kezdte higgadtan - Ki az a Jared?
Próbáltam félrenézni, szorítása egyre erősebb lett az államon, már szinte fájt is.
- Senki - suttogtam.
- Nem hallottam. - egyre durvább kezdett lenni, minden szónál közelebb hajolt.
Arcomtól már csak pár centi választotta el.
- Ne hazudj! - ordibálta
Kezdtem megijedni tőle, még sosem csinált ilyet. Csak nem fog megütni, elvégre nem ilyen. Egy kósza könnycsepp folyt végig arcomon egyenest Louis kezére, ezt követte a következő könnycsepp. Louis arca egyből meglágyult, de csak egy pillanatra, újra érzéketlen maszkba burkolózott arca.
- Most utoljára, ki az a Jared? - kérdezte harmadszorra, viszonylag nyugodtan
Jobbnak láttam elmesélni ki is az a Jared, mielőtt még valami hülyeséget csinál. Féltem.
- Ma volt egy közös fotózásom Jareddel, nagyon rendes srác.
- Tényleg? Csalódtam benned Lana. - rugaszkodott talpra - Nem ilyennek ismertelek meg, de tudod mi az igazság? - drámai szünetet tartott - Az hogy sosem szerettelek. Akárhányszor mondtam is neked, még magamnak is hazudtam.
Először nem fogtam fel igazán mit is mondott, de mire reagálhattam volna, már be is sétált a házba, majd hangos ajtócsapódással távozott.
Összetörtem.
Elfeküdtem a földön, nem bírtam visszatartani a kitörni készülő zokogásom, eddig még senki nem tört össze senki. Legszívesebben kiabáltam volna. Egy idő után már nem bírtam követni mennyi idő telhetett el azóta mióta Ő elment, idő mérésének a lehullott könnycseppjeimet használtam, valamikor elvesztettem a fonalat a számolásba. Nem is értettem, hogy tud ennyi könnyem elfolyni, egy tavat is meglehetne vele tölteni, lehet, hogy kéne még egy medencét csinálni, szerintem tele is lenne a könnyeimmel.