15. Fejezet

Halihó. Itt vagyok a résszel. Nem igazán vagyok vele megelégedve, de hát ez van. Sajnálom.
Köszönöm az előző részhez a komikat és az oldalmegjelenítéseket. Nem is dumálok itt tovább..
Jó olvasást!! xx.

Miért vagyok én egyáltalán ilyen? Senki sem kényszerített erre, senki sem mondta, hogy járjak majdnem minden este bulikba és jól rúgjak is be hozzá, hogy másnap semmire sem emlékezzek. A valódi oka a durva bulizásoknak a felejtés, egyszerűen nem bírom tovább nézni ahogy Louis és Eleanor falják egymást, nem, nem bírom. A legjobb lenne ha messzire elmennék innen, de nem tehetem, egy jól fizető állásom van és itt vannak a barátaim, bár azért egy gyors baráti kör váltás az rám férne.
Eldöntöttem, nem maradok ilyen utcaszéli lotyó, mostantól nem fekszek össze mindenkivel, felhagyok az esti buliknak és a piállást is befejeztem. - határoztam el magam.
- Hali. - esett be Kate az ajtón
- Meg... Meg akarok változni. - dadogtam.
- Mi? - értetlenkedett.
- Nem hallottad? - forgattam a szemeimet - Meg akarok változni. - jelentettem ki, immár magabisztosan.
Kerek szemekkel bámult, nem értette hirtelen elhatározásom. Legbelül ő sem szerette mostani énjét, az esti bulikat csak azért csinálja, mert felejteni akar, Harryt. Még mindig szereti, belehalna ha Harry oldalán egy másik csaj virítana.
- Mostantól nem járok buliba. Csak néha. - tettem hozzá.
- Én sem. Tudod Lana, őszintén ez nem én vagyok.
- Tudom. Szóval akkor most kidobálom a lotyós cuccaim, utána eljössz velem új ruhákat venni?
- Persze. Akkor már beugorhatnánk egy fodrásszalonba, vissza akarom kapni a régi hajam. - fogtozta haját, közben rózsaszín csíkjait babrálta.
Felmentünk a szobámba, kiszanáltuk az összes olyan cuccom, ami nem hozzám illik. Eléggé szegényes maradt a ruhatáram ezután. Három és fél kukászsákba sikerült belepaszírozni őket, nehezen, de felcipelük a padlásra. Ezután Kate szekrénye került sorra.
Nem is értettem, hogy sikerült ennyi cuccot összevásárolni.
Elmentünk a plázába, röpke négy óra alatt végeztünk is. Megvettük szinte az egész plázát, egy egész autó ruhát és cipőt szállítottunk haza.
Fáradtan rogytam a fotelbe, aludni akartam, de Kate nem hagyott.
- Na, ne aludjál. - böködte ujjával a hasam. - Még össze kell írni, mit nem szabad csinálni és mivel hagysz fel.
- Ahj. - nagy nehezen összekapartam magam, felbaktattam az emeletre tollért és papírért.
Mikor leértem sehol sem találtam Kate-et, végső elkeseredésemben kiabálni kezdtem.
- Kate!
- Wc. De menj a konyhába ott találkozunk. - kiabált, ha nem mondja, hogy wc-n van akkor is kitalálom a vízhangzásból.
Leültem az asztalhoz és türelmesen vártam barátnőmre. Pár perc elteltével megkönnyebbülten levágódott mellém egy székre.
Elkezdtem írni, mit hagyok abba.
Nem lett 'annyira' hosszú a lista és, hogy el ne felejtsem kitettük a hűtőre.
- Halihó. Mi jót csináltok? - jött oda El és megszemlélte a listát.
- Figyi, én tényleg nagyon sajnálom, nem akartam, csak tudod részegen teljesen más az életfelfogása az embernek. - néztem vidám arcára bűntudatosan.
- Lana. Nem haragszom. - simított végig karomon. - Tudom, hogy nem érzel semmit Louis iránt és ő sem irántad. Megsúgom én is voltam már részeg és csináltam hülyeséget, lefeküdtem Liam-mel, de pszt, Louis nem tudja és remélem nem is fogja.
Akkor ezért bocsátott meg ilyen gyorsan. Ezt nem néztem volna ki belőle se Liam-ből. Szegény Louis.
- Azt hiszem én lefekszem. - ásítoztam
Felvonszoltam magam a lépcsőn, bebattyogtam a szobámba és egyenest az ágyba dőltem.
- Ahj. Nehéz az élet. - állapítottam meg hangosan.
Úgy döntöttem írok egy sms-t Louis-nak.
Hát azért nem ezt vártam tőled, bár ha tudnád az igazat nem biztos, hogy ma minden így történt volna. Lana xx.
Tudom gonosz voltam, de nem bírtam ki.
Letettem a telefonom az éjjeliszekrényre, forgolódtam egy kicsit, gyorsan elnyomott az álom.
Nyugodt álmaimból telefonom csörgése zavart fel.
- Háló. - emeltem fülemhez a kis készülékecskét.
- Csak nem felébresztettelek? - kérdezdte feszülten Louis.
- Igen, tudod a normális emberek ilyenkor alszanak.
- Bocsi, de nem tudok aludni, folyton az sms-eden kattog az agyam. - vallotta be.
Jelentőségteljesen hallgattam. Tovább folytatta.
- Bevallom én sem ezt vártam magamtól. De mi az igazság? Mit nem tudok?
- Semmit. - vágtam rá.
Annyira nem vagyok szenya, hogy bemártsam a barátnőm, aki megbízott bennem annyira, hogy ezt megosztotta velem.
- Semmit? - kérdezett vissza.
- Tudod Louis, ez előbb utóbb ugyis ki fog derülni, nem én leszek az aki beárulja El... Aki elmondja. - javítottam ki gyorsan magam. Feltűnhetett neki 'nyelvbotlásom', de úgy tett mintha semmit sem észlelt volna belőle.
- Hát oké. Tudod gondolkoztam, rájöttem, hogy szeretlek, még mindig, ezért jobb lenne nem találkoznunk többet. Aludj jól! - majd letette a telefont.
- De?! - kezdett patakokban folyni könnyem.
Mintha ezer kést döftek volna a szívembe, szörnyű érzés, nem ajánlom senkinek. Teljesen összezavarodtam, megint, most mi az, hogy szeret, de jobb nem találkoznunk?!