Sziasztok! Sajnálom, kimaradt pár hét, pedig már réges régen megírtam ezt a részt. A folytatáson még agyalok, de szerintem az is hamarosan felkerül. Meg szeretném köszönni a komikat és a díjat, amit hamarosan ki is teszek. A részhez csak annyit, hogy a vége egy kicsit megtévesztő de még nem lesz vége a történetnek.
Jó olvasást! xx.
Berohantam a házba valami éles dolgot keresni, elvégre is mi értelme van az életemnek?
Nem hiszem el, hogy tudott ennyire az orromnál fogva vezetni? Hogy hagyhattam ezt? Egyáltalán, hogy nem vettem észre, hogy nem is szeret? Az életemnek abszolút semmi értelme, minek is éljek amikor Ő nem is szeret? Jobb is lenne ha én nem lennék, Louis és Eleanor egyszerűen élnék a megszokott kis életüket, nélkülem.
A fürdőszoba felé vettem az irányt, egy pengét keresve, feltúrtam az összes fiókot, de nem találtam, a kezembe akadt Louis borotvája, itthagyta. Milyen ironikus lenne, ha éppen Louis borotvája végezne velem. - vizhangzott fejemben, akaratlanul is halvány mosolyt csalt az arcomra. Persze, mint egy szappanoperában, majd pont ilyen halált szeretnék magamnak.
Vidám életem volt, mindig én voltam aki feldobta a hangulatot, aki mindig meglátta a rossz dolgokban a jót, de ebben az elmúlt évben nem ezek a tulajdonságaim voltak rám a legjobban illőek.
Apró kezeim közé vettem a borotvát, sikeresen megvágva az ujjam. Felszisszentem, egy kicsit fájt, de azonnal elnyomta a szívemben tátongó űr fájdalmas visszhangzása.
- Hajrá Lana, menni fog! - suttogtam magamnak
Remegő kezem elindult a borotvával csuklóm felé, két centire megálltam, nem bírtam megtenni, még. Nem éreztem tisztességesnek, hogy csak úgy minden magyarázat nélkül öngyilkos legyek.
Feltrappoltam a szobámba, leültem a kis íroasztalomhoz, előkaptam pár lapot és egy tollat. Buzgón írni kezdtem. A sorok közt töbször is megremegett a kezem. Pár csepp könny mosta el a tintát a lapon. Végül kész lettem Eleanornak szánt levelemmel.
Kedves Eleanor! Sajnálom amit tenni fogok, tudom, hogy nem értesz meg. De nincs más lehetőségem.
Biztosan felmerül benned a kérdés, miért? Mert életem szerelme azt mondta nekem, hogy nem szeret és soha nem is szeretett. Ennél nagyobb fájdalmat nem is okozhatott volna.
De hogy ki is életem szerelme?
Louis, Louis Tomlinson. Sajnálom.
Tudod, amikor elmeséltük neked, hogy is találkoztunk egy kicsit elferdítettük a valóságot, igazság szerint, mi nem csak baráti viszonyban voltunk, sokkal több volt köztünk. Töbször is viszhangoztatta, szeret, de ezek szerint hazudott. Mikor rajtakaptál minket a buli másnapján csókolózni, akkor igazából előző este lefeküdtünk. És még csak most jön az igazi hátbaszúrás.
Miután elmentetek, Loui beállított, eggyütt töltöttük az egész hetet, bevallom őszintén nagyon élveztem. De amikor meghallotta, hogy neked áradozom Jaredről, kiakadt és a fejemhez vágta, miszerint sosem szeretett és itthagyott.
Sajnálom, hogy így alakult, így visszagondolva nagyon csúnya dolgokat műveltem a hátad mögött, meg sem érdemlem, hogy a barátod lehessek, sőt semmit sem érdemlek meg. Tudom hogy rettentően utálsz most, te is.
Köszönöm, hogy a barátod lehettem, és hogy kitartottál mellettem.
Lehetne egy utolsó kérésem? Bocsáss meg Louis-nak, felejtsetek el mindent, éljetek boldogan amíg csak éltek. Sok boldogságot! Lana xx.
Visszaolvasva, borzalmasan fogalmaztam, de a hüppögés meggátolt a koncentrálásban. Rettentően fájt a fejem a sok sírástól.
Pedig még hátra van a neheze - suttogta belsőm.
Louis is megérdemel egy normális búcsút. Nekiestem az ő levelének is. Közben magam elé képzeltem két gyönyörű íriszét, annyira valóságosan és mindenttudóan lebegett előttem, mintha a vesémbe látna. Egyre töbször visszhangoztak szavai a fejemben: "Sosem szerettelek. Akárhányszor mondtam is neked, még magamnak is hazudtam."
Lehunytam a szemem, nem bírtam tovább, lehajtottam a fejem, a világosbarna asztallapot keztem fixírozni, nyomon követtem szemeimmel a vékony ereket a fa felületén. Egy kicsit felhagyott a hüppögésem, újra az írásra koncentráltam.
Louis. Sajnálom. Legjobban azt szégyellem, hogy megvoltam győződve arról hogy szeretsz, tudod még mindig azzal nyugtatom magam, nem gondoltad komolyan. Azt várom, mikor esel be az ajtón kisfiúsan vigyorogva és közlöd, csak vicceltél. De nem teszed.
Azt sajnálom legjobban, hogy a világon vagyok, megnyugtatlak, ez nem lesz így sokáig, bizonyára mikor te ezt olvasod én már nem leszek.
Meg szeretném köszönni azt a sok szép emléket, amit tőled kaptam. De egy valamit ne felejts el, én szeretlek és mindig is szeretni foglak!
Szeresd Eleanort, vigyázz rá, nehogy elveszítsd. Sok boldogságot!
Szeretlek. Lana xx.
Minden sort komolyan gondoltam. Nem tudom pontosan megmondani, mi játszódik le bennem jelen pillanatban, fájdalom, fizikai és lelki egyaránt. Gyorsan írtam egy levelet még Kate-nek is.Gondosan borítékba csomagoltam a leveleket.
Kikészítettem az El-nek és Kate-nek szánt leveleket az ágyukra.
Felvettem a cipőm és egy kabátot. Utoljára körülnéztem a házban, de tudtam, még visszajövök. Lassan kisétáltam a házból, bezártam az ajtót. Sötét volt már kint, nem tudom pontosan hány óra fele járhat az idő, de éjfél már rég elmúlhatott.
Úgy döntöttem gyalog vágok neki az útnak Louis házához. Útközben volt időm gondolkozni. Mindent megterveztem csak azt nem hogyan fogom végrehajtani öngyilkossági kísérletem, ami sikerülni is fog. Eszembe jutott, hogy visszefelé véletlen kiugorhatok egy száguldó autó elé, de éjjel nem igazán járnak erre fele autók, maradtam a hosszú fájdalmas eljárásnál. Felvágom az ereimet.
Szépen ragyogtak a csillagok, volt két szorosan egymás mellett fénylő csillag, azok a mi csillagaink. Holnapra talán már én is egy fénylő csillag leszek az égen.
Lou házában még mindig égett a villany. Hangtalanul Louis postaládájába csúsztattam a levelet, majd futólépésben távoztam.
Átfagyva léptem be házamba, utoljára szemügyre vettem a nappali bőrkanapéját, a hatalmas tévéjét, a krémszínű szőnyegét, elbúcsúztam az alsó szinttől, majd komótosan a lépcsőfokokat számolva felfelé vettem az irányt, összesen tizenhét lépcsőfokot számoltam. Végigjártam a szobákat, utoljára hagyva a sajátomat. Lerogytam az ágyamra, üveges szemmel bámultam kifelé a fejemből, sós könnycseppek áztatták arcom. Végigpörgettem az összes közös emlékem Louis-val. Minden eszembe jutott. Az első találkozás. Az elválás. Az újra találkozás. A buli. Az együtt eltöltött majdnem egy hét. Az, hogy nem szeret. Minden.
Keservesen zokogva emlékeztem vissza. Felálltam a puha ágyamról, végigsimítottam azt a helyet ahol Lou szokott aludni. Éreztem parfümjének férfias illatát. Szemem a szobám fürdőszobájának ajtajára tapadt, itt az idő. Már hajnalodni kezdett. Kimérten a fürdő felé sétáltam, minden lépéstől kissebre szorult a gyomrom.
- Egyszerűen undorító amit most tenni készülsz. Nem éri meg. Semmi sem lesz jobb utána - suttogta a kisangyal a vállamon.
Elhalgattattam a kisangyalt, nem érdekel mit sugall felém, akkor is megteszem. Leültem a kád szélére, kezembe vettem a sötétkék borotvát, egy ideig néztem, hogyan csillannak meg a fények a pengén. Látásomat elhomályosította a szememben gyülekező könny, összeszorítottam a szemem, ennek köszönhetően egy könny cseppent a borotvára.
Hezitáltam, biztos, hogy megéri?
- Tedd meg Lana, már nincs visszaút. - utasítot a kisördög
Nem is tudom miért hallgattam rá, hirtelen felindulásból végighúztam a borotvát a csuklómon. Kibuggyant belőle a vér, szédülni kezdtem a vér szagától, sosem bírtam igazán a vért, mindig hányingerem volt tőle.
Remegő kézzel megejtettem a második, harmadik vágást az első vágás felett. Egyre csak nőtt a vágások száma, áttértem a másik kezemre. Nem éreztem mást, csak fájdalmat. Homályosodni kezdett előttem a kép, sok vért vesztettem már, remélhetőleg eleget, hogy elveszítsem az életem.
- Szeretlek Louis. - suttogtam végszó gyanánt.
Szédülésem felerősödött, fogott velem a világ, lehunytam a szemem. Elveszítettem az egyensúlyom, mint egy krumpliszsák úgy zuhantam a földre, a fejemen hatalmas ütés éreztem, éreztem, hogy valami meleg tócsa van alattam.
Kinyitottam a szemem, semmit nem láttam, csak homályosságot, homályból Louis arca rajzolódott, ki ahogy szerelmesen vigyorogva néz rám. Úgy éreztem eljött a vége. Lehunytam a szemem, örökre.
Remélem tetszett.
Komiba várom, szerintetek, hogy folytatódik a történet.
