6. Fejezet

 Hát itt is van a rész... remélem, hogy tetszeni fog. köszönöm az 5 feliratkozót. Szeretnék megkérni mindenkit? hogy komiba fejtse ki a véleményét. Előre is köszönöm.
Jó olvasást! xx

Hívtam egy taxit. A szobába érve bevágtam magam után az ajtót, nekidőltem, lecsúsztam a földre és csak zokogtam. Már vagy két órája ott sírhattam, amikor valaki ki akarta nyitni az ajtót, de nem tudta, mert ott ültem.
- Jesszus, Lana! Mi történt? - kérdezte ilyedten Kate.
Mindent elmeséltem neki, ő pedig próbált felvidítani több, kevesebb sikerrel. Leültünk a tv elé. Bekapcsoltam. Valami romantikus dráma mert benne, természetesen franciául. Közben szinkronizálósat játszottunk. Az egészet végigröhögtük. Persze ez csak pillanatnyi jókedv volt... Jó volt egy pillanatra elfelejteni azt ami történt.
Reggel arra ébredtem, hogy Kate egyik lábát átdobta rajtam és félig rajtam feküdt. Kezei a szénakazalnak kinéző hajamban pihentek. Bevallom egy kicsit húzta is a hajam, de nem foglalkoztam vele, mert újra eszembe jutott Ő, ahogy ott szenvedélyesen csókolózik azzal a lánnyal. Az arcát nem láttam a könnyeimtől, de minden bizonnyal gyönyörű. Bárcsak tegnap velem csókolózott volna Louis. -Ahj, nem ilyenekre nem gondolhatok. - sóhajtottam fel
- Mire nem gondolhatsz? - kérdezte Kate kómásan
- Louis-ra.
- Felejtsd el! Te jobbat érdemelsz nála!
- De nem megy, nem tudom elfelejteni.
- Figyelj ő is csak egy sztárocska aki el van szállva magától.
- NEM! LOUIS NEM ILYEN! - ordítottam kikelve magamból.
Már patakokban folytak a könnyeim. Nem akartak elálni.
- Jaj ne sírj! - ölelt magához Kate - Tudod, minden rossz után jó következik. - próbált vidítani
- De itt már nem fog jó történni érted? - magyaráztam neki vadul mutogatva
- Most miért, ez az élet rendje.
- De te nem érted?! El fog menni Amerikába és boldogan fogja élni a Barátnőjével az életét. Elfelejtve engem. - zokogtam
Ekkor egyre erősödő kopogást hallottunk.
- Hadjad. - rántottam vissza Kate-et karjánál fogva. - Majd megunja és elmegy.
- De azt sem tudod, hogy ki az. Amúgy meg valószinűleg a szobapincér lesz, mivel voltam olyan kedves és rendeltem fagyit.
- Nem érdekel. Nekem nem fagyi kell...hanem Ő. - sírtam el magam ismét
- Ezt most fejezd be!
Kate lazán az ajtóhoz sétált és ajtót nyitott. Nem láttam el az ajtóig, mert nem láttam át az előszoba falán. De az a sejtésem, hogy ez nem a szobapincér volt, beigazolódott.
- Louis mit csinálsz itt?! Menj el! - orditozott Kate.
-Louis? - kérdeztem magamtól halkan.
Szerencsére az egész beszélgetést hallottam a papírvékony falaknak köszönhetően. Na jó, nem minden esetben örülök a vékony falaknak..
- Addig nem megyek el, amíg nem beszéltem vele! - makacskodott Louis
- Mégis miről?! Arról, hogy csak játszottál vele? Ha egyszer barátnőd van, akkor legalább ne udvarolgass másoknak! Nem csalódtam benned Louis, te is egy kis sztárocska vagy, aki azt hiszi, mindenkit megkaphat. Te....te mégis, hogy képzeled ezt?? Nem szégyelled magad? - rivallt rá Kate
- Tényleg? Csak egy kis sztárocska vagyok?! - kérdezett vissza Louis
- IGEN! El vagy szállva magadtól! Szálj le Lana-ról, mert különben nem állok jót magamért! - fenyegetőzött Kate
- Mert ha nem mi lesz? - kezdett belelendülni Louis is a vitába
Ezt már nem hagyhattam. Megtöröltem a szemeimet, amint letöröltem, már jött is a következő könnycsepp. Odabattyogtam hozzájuk, majd elkiáltottam magam.
- ELÉG!! Ezt most azonnal fejezzétek be!
Belenéztem Louis gyönyörű kék íriszébe ami tükrözte az összes érzelmét: megbánás, harag, fájdalom, szeretet (?) . Elmélyültem a szemeiben. A kedves barátnőcském oldalba lökött, hogy fejezzem be.
- Kate, magunkra hagynál minket? - löködtem kifele. - Menj át Harry-hez, már biztos hiányzol neki.
- Menj panaszold el neki, hogy mit gondolsz rólunk 'szárocskákról' - mondta neki gúgyosan Louis
- Ezt most fejezd be! Inkább mesélj, mi szél hozott?
- Hát...nem tudom eldönteni, hogy melyik az az irány ahonnan a szél fúj. - próbálta oldani a hangulatot
Halványan elmosolyodtam. Egy pillanatra úgy éreztem minden rendbe fog jönni, de aztán lesulytott rám a valóság.
- Nem értelek. - bukott ki belőlem.
- Mond el mit nem értesz és szívesen kifejtem, de nem itt félig kint a folyosón. Itt bárki megértheti azt amit nem értesz, de én azt akarom, hogy csak Te értsd meg. - emelte ki a 'Te' szócskát
- Akkor gyere be! - mondtam unottan
Louis besétált és leült az ágyam szélére, majd megütögette maga mellet a takarót. Leültem mellé.
- Na kislány, mit nem értesz?
- Semmit. És te csak ne kislányozzál. - Flegmáztam - Miért csináltad?!
- Mit?
- Hát azt, hogy majdnem megcsókoltál és megfogtad a kezem. Miért? Neked barátnőd van. - fakadtam ki.
Az egyész arcom tiszta könny volt és ennek köszönhetően néhány kusza hajtincs az arcomra tapadt. Közelebb hajolt - ami zavarba hozott - és eltűrte az arcomra tapadt hajszálakat. Fülig pirultam, még sírni is elfelejtettem.
- Hogy miért tettem? - kérdezte, bólintottam és folytatta - Nem így terveztem közölni, de hát jó akkor kimondom. Szeretlek.
Lesokkolva ültem mellette. Szeret!! Közelebb hajolt és megcsókolt. Puha ajkai érintették ajkaim, szaenvedélyesen csókolni kezdett. Nem bírtam neki ellenállni, visszacsókoltam. Nyelve bejutásért könyörgött. Belemosolyogtam csókunkba, de úgy döntöttem engedek neki. Vad csókcsatába kezdtünk. Aszthiszem eddig döntetlen.
Eltoltam magamtól. Értetlen arckifejezéssel mért végig.
- Nem lehet. Neked barátnőd van.
- Amiről nem tud az nem fáj neki. - majd áttért nyakam csókolgatására.
- Egyébként hol van?
- Manchesterben. Fotózása van.
- Ja... És neked nem Amerikában kéne lenned? - tettem fel a költői kérdé
- Igen, kéne. Csak egy hét múlva lesz koncertünk. Addig a tiéd vagyok. - jelentette ki, majd lágyan megcsókolt.

Az elején komolyan gondoltam... Komizni és feliratkozni ér!! :)